„A férfiak, akiket szerettem, mind elhagytak. Akiket nem
szerettem, én hagytam el. Az a férfi nincs, és ha van, már nem is kell.”
Olvastam egy könyvet. Érdekeset, szórakoztatót,
elgondolkodtatót. Kizárólag azért, mert az új könyvek polcán volt a
könyvtárban. Zöld és piros. Domináns színek, s közülük kivilágított egy csinos
lány elszánt tekintete. Talán ez volt, ami legelőször megfogott. Aztán maga
Kata fogott meg. A fülszöveg beszédes és figyelemfelkeltő, amilyen maga a könyv
is.
Férfiak és nők. Örök harc, amely sosem ér véget, ahol persze
akadnak győztes csaták is. Örök téma, melyet az irodalom számlálatlan sok
alkotója megragadott már, meg is fogalmazott a saját nyelvén, gondolatait
szavakba öntve, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Ám az a mód, ahogy a kortárs irodalom egyik fiatal
képviselője körüljárja a kérdést, igazán egyedülállónak tekinthető.
Tisza Kata egyedi stílusa kétféle hatást válthat ki az
olvasóból: gyűlöli, sárba tiporja, messzire kerüli, vagy – és szerintem ez a
valószínűbb – imádja, újra és újra elolvassa, mert egyszerűen muszáj, és
ajánlja másoknak.
A könyvben egy nagyvilági életet élő, budapesti kalandornő
életéről és viharos kapcsolatairól kaphatunk egy csaknem átfogó
keresztmetszetet. Egy, a magyar média körökben forgó újságírónő, aki sosem
nyugodhat, hiszen vagy menekül a bizonytalanságba, vagy kihátrál a biztosból. A
szerző érdekes látásmódja és az, ahogyan azt szavakba önti, egy olyan elegyet
képez, amely mindannyiunkra érvényes lehet; vagy így vagy úgy, de magunkat is
megtalálhatjuk a sorok között, a sorok mögött. Megjelenik többek között, a
gyűlölt, mégis imádott rossz fiú, akitől minden gaztette után is képtelenség
szabadulni; az ex-pasi az idegesítő, apró rigolyáival; a bekattant
pszichológus; a kiégett irodalmár; és a világ minden táján megtalálható
lerázhatatlan „lúzer”.
Tisza Kata könyve - saját bevallása szerint - nem kevés
önéletrajzi ihletettséget tartalmaz jó sok fikcióval keverve, több emberből
összegyúrva egy-egy könyvbéli karaktert. Mégis talán pont ennek a kritériumnak
kell megfelelnie, ahhoz, hogy egy bármikor és bármilyen életstílusú világban örökérvényűvé
válhasson a könyvben megjelenő szituációk és azok mondani valója .
Meglátásom szerint a könyv egyfajta Sex és New York
adaptációnak tekinthető, hiszen három pont a biztos benne: „a férfiak, a szex és a főváros”. A történetek azonban,
kisebb-nagyobb novellák formájában, nem a szingli lét örömeit és előnyeit
akarják bemutatni, mint ahogy azt Carrie Bradshaw teszi rovatában, épp
ellenkezőleg: a párra találás nehézségeit, áldozatait, és végül a remény utolsó
lélegzetvételét is.
Egyfajta ambivalencia az, ahogyan a főszereplő „Kata”
viszonyul a férfiakhoz hiszen „írásaiban gyakran
könyörtelen a hőn imádott férfiakkal, kifacsarja lelküket, boncolgatja
szavaikat, méricskéli gesztusaikat, hogy végül megbocsátó lehessen velük,
miközben odaveti magát azoknak, akik majd csúnyán kihasználják, félredobják,
akikkel elképzelhetetlen az élet, és mégis kellenek.”
Talán furcsa lehet, de rólunk szól és nekünk. A lelkünk
mélyén ugyanilyenek vagyunk, vagy talán még ilyenebbek.
Én hagytam, hogy Tisza Kata rajtam is Reváns-ot vegyen. És te?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése