„Bosszantó ez a köd.” Sosem szerette; a korai bugyuta horror
filmeket jutatta eszébe – és máris ott a kellemetlen bizsergés a tarkón. Az
ablakon keresztül kinézve is nyomasztó hatása van– pedig még el sem indult.
Zsörtölődött kicsit, majd kedvetlenül kabátba bújt, sapkát és csizmát húzott,
és útnak vetette magát.
A lakásból kilépve lépcsőház hidege már kissé magához térítette, de a teljes
roham az épület ajtaján túl várta. A lélegzete is elakadt – olyan sűrű, párás
levegő fogadta az utcán. „Tényleg nem
látok az orromig sem” – gondolta és az út túloldalán sejthető kávézó felé
pislogott, hogy odaitegethessen annak a csinos kis szőkének, ahogy minden nap
tette – csak hunyorgott, de még a fények sem jutottak át a tejszínű levegőn.
„Ez esélytelen…” Megvonta a vállát és elindult, már majdnem késésben volt.
Ahogy a hideg utcákon ballagott, kabátok és sálak rejtekébe bújt morcos, fázós
arcok sejlettek fel a ködön át – senkit sem ismert meg –talán nem is voltak
ismerősök. Úgy érezte a köd nem csak körülöleli, de a bensőjét is színültig
tölti. Dermesztő érzés volt, és nem csak az ujjai gémberedtek el, de a szíve is
kezdett deresedni. Lábai ösztönösen lépkedtek célja felé, nem látott semmit, de
a járda jól ismert mintázata bizonyította jó irányba halad. Már csak 5 perc
séta választotta el a munkahelyétől – és az utálatos délutáni műszaktól. Még át
kellett vágni a forgalmas fő utcán és nagy téren, ami az épület előtt
volt. Teljesen magába roskadva,
dideregve tette egyik lábát a másik elé, és hunyorogva fókuszált, hátha meglát
valamit, vagy valakit, aki kiszabadítja tudatát végre a köd szorításából.
Valami hideg érte az orra hegyét. Hidegebb, mint a levegő,
és csak egy pillanatra érezte. Talán egy nagyobb páracsepp. Nem is törődött
vele különösebben. Aztán mintha valami parányi mozdult volna közvetlenül a
szeme előtt, és megint egy pontnyi jeges érzés – ezúttal az arcán. Megtorpant.
Gondolatai cikáztak: „Már csak egy eső hiányzik a hangulatomhoz.” Dörmögött a
sáljába. Még egy mozdulat, még egy pötty hidegség. Aztán egyre sűrűbben – de
nem az esős nedves érzést hozta meg az ég. Parányi pelyhek szállingóztak, egyre
sűrűbben, egyre nagyobb szemekkel. Mintha a köd csak elterelő hadművelet lett
volna, hogy senki se sejthesse december ajándékát – lassan oszlani látszott. És
ahogy a sűrű pára el kezdett eltűnni, látni engedte a környezetet. Pont a főtér
kellős közepén állt – körülötte piciny faházak – parányi fény füzérekkel
díszítve. Fenyőágak, csillogó függők mindenhol. Itt egy piros, télapó ruhába
bújtatott madárijesztő integetett vidáman, amott egy gyékényből font, csavart
rénszarvas álldogált – vidám percekre invitálva az embereket. Hirtelen, mintha
egy nagy függönyt húztak volna fel a világ színpadán – megelevenedett minden.
Illatok, fények, vidám, nevető hangok úsztak mindenfelé. lekerültek a kapucnik
a kobakokról, sálak az arcok elől – és hidegtől csípett orcák mosolyogva
ragyogtak a karácsonyi fényekben. A fehér takaró már össze tudott állni a
tetőkön – jeges porcukor fedett mindent.
A város karácsonyfája is ott magasodott mellette – fenségesen, zölden,
feldíszítve ünnepi ruhában – átható fenyőillattal fűszerezve a télies, hó
illattal átitatott levegőt. Megbabonázva állt, miközben a köd utolsó nyoma is
eltűnt – átadva a helyet Csodaországnak.
Ismerős hang zökkentette ámulatából, majd egy még ismerősebb arc közeledett
mosolyogva, gőzölgő bögrékkel a kezében.
- Azt hittem el sem jössz! Már majdnem kihűlt a forralt borod. – nyújtotta
csillogó szemmel az egyik italt „a Szőke”.
- Milyen nap van ma? – kérdezte még kábán, de azért elvette a lánytól a forró
bort.
- Vasárnap. – kuncogott a lány. – Nem mondod, hogy dolgozni indultál el?
Hirtelen minden a helyére került a fejében… A sugallat, hogy indulni kell, a
furcsa bizsergés, és hogy nem csak a köd miatt nem látta a kávézó fényeit.
Vasárnap… Advent első vasárnapja… és a megbeszélt „nem randevú”….
- De, dolgozni indultam… - mondta most már ő is mosolyogva.
Mélyet szippantott a forraltboros-, fenyő- és hó illatú,
hideg levegőből. Szívéről leolvadt a dér, lelke csordultig megtelt melegséggel
– karját nyújtotta „a Szőkének”.
- Mit szólnál egy adventi sétához gyertyagyújtás előtt?
