Kezemben a bakelitkarika, hajam füstszagú. Ruhám szakadt, arcom véres porral szennyezett. Állok az összegyűrt vas mellett és mélyet lélegzem. Autók húznak el az úton, talán rám is dudálnak, ahogy a fényszórók pásztájába kerülök… de nem érdekel.
Arcomra vetül a telihold fénye, s bár sápadtságunk azonos, hangos kacaj szakad fel lelkem legmélyéről.
- Köszönöm! – ordítom és megkönnyebbülten vágom a kasznihoz a kormányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése